Nokia: világelső immár 3G-ben is
2005.08.26. 08:34
A Nokia immár nem csak a világ elsőszámú mobiltelefon gyártója, hanem egyben piacvezető a 3G készülékek szegmensében is.
A Strategy Analytics piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a finn vállalat a 2005 áprilisától júniusáig tartó második negyedévben világszerte mintegy 9 millió WCDMA képes telefont adott el, így most először piacvezető lett - 17 százalékos részesedés birtokában.
˝A Nokia jelenlegi 3G részesedése megközelítőleg fele a 33 százalékos teljes mobilpiaci részesedésének. A WCDMA technológiákon alapuló újgenerációs telefonok 2005 második negyedévében még csak a piac mindössze 5 százalékát tudhatták magukénak, de elmondható, hogy a szektor rendkívül dinamikus fejlődik.
A korábbi piacvezetőket, az NEC-t és az LG-t immár maga mögé utasította a Nokia, de hátra van még a következő csata, mely a 200 dollár alatti 3G készülékek kapcsán fog folyni a gyártók közt˝ - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Chris Ambrosio, a Strategy Analytics Wireless Device Strategies igazgatója.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Strategy Analytics nemrégiben a Nokia 6680-as modelljét választotta meg Nyugat-Európa legjobb 3G mobiltelefonjának.
Forrás: Terminal.hu http://www.terminal.hu/newsread.php?id=25204408053009
|