De a kérdés máshogy is megvizsgálható: kész csoda, hogy van e-kereskedelem Magyarországon!
Mert vajh' mi késztetné a kereskedőket a nem kevés költséggel járó internetes megjelenésre, ha a vásárló - aki kizárólag csak a veszélyekről olvashat - fél a karosszékből történő vásárlástól? Miért lenne fontos a hatékonyság, ha a jogalkotási mulasztások sorozata miatt is elavult jogi szabályozás akadályokat támaszt az e-kereskedelem elé?

Amíg a világ legversenyképesebb térségeiben adókedvezményekkel támogatják az elektronikus kereskedelem elterjedését, addig a hazai jogszabályok a csomagküldő kereskedelemre vonatkozó szabályok szerint megkövetelik a kereskedőtől a webbolt mellett valódi, működő bolt fenntartását.
A magyar információs korszak eddigi üzenete: ne csak webezz, légy szatócs! Noha uniós irányelv kifejezetten tiltja az ilyen követelmények támasztását. Tehát csak az internetes környezetre vonatkozó előírásokat lehetne számon kérni a weben működő boltoktól. Az értelmetlen előírások következtében a kereskedők kiadásai nem csökkennek, hanem növekednek az online értékesítéssel, érthető tehát, hogy miért nem jelent igazi árletörést az internetes kereskedelem Magyarországon.

Az Infomediátor Informatikai Felhasználóvédelmi Iroda által év elején elvégzett összehasonlítás szerint az értékesítést terhelő jelentős áfakülönbséggel korrigált árakon számítva is 25-50 százalékkal vásárolhat olcsóbban az internetes értékesítésben bízó magyar felhasználó (már persze ha sikerül az ott szokásos licitálás) a német eBay boltjában, mint sok olcsónak kikiáltott magyar hipermarketben. Az ismertetett hatályos jogi előírások miatt drága e-kereskedelem azonban nem képes az itthoni árakat letörni, így még a szállítási költséggel együtt is kedvezőbb a közös európai piactér külföldi webboltjaiból történő beszerzés, mint a hazai boltokból történő vásárlás.

A magyar e-gazdaságot az sem erősíti, hogy egyetlen kormányzati szereplő sem vette a fáradtságot, hogy kialakíttassa az elektronikus kereskedelmi, informatikai alkalmazások minőségének és biztonságának tanúsítási rendjét, noha ezt egy hatályos kormányhatározat 2003. december 31-i határidővel írja elő.
A kormány már 2002-ben kiemelt feladataként határozta meg az elektronikus kereskedelem elterjesztését és a fogyasztói bizalom növelését, illetve online ügyfélszolgálat fenntartását a fogyasztók tájékoztatására.

A jogszabályban meghatározott kötelezettségek teljesítéséről hírt adni nem tudunk, ezzel szemben a kíméletlen számok az elmaradt intézkedések hiányát tükrözik: a magyar kiskereskedelmi forgalom mintegy ötezermilliárd forintnyi összértékéből a GKI felmérése szerint 12 milliárd forintot - 0,24 százalékot (!) - költöttek el 2004-ben az elektronikus kereskedelmi szolgáltatás útján. Az online értékesítés számottevő részét a turisztikai (repülőjegy) terület mellett leginkább az ötezer forint alatti költések, így a kevésbé kockázatos könyv-, CD- és DVD-értékesítés, illetve a csengőhang-, operátorlogo-, és szexvideo-letöltés teszi ki. Az alacsony magyar értékesítéssel szemben 2004-ben Németországban a teljes magyar kiskereskedelemi értékesítésnek megfelelő összeget költöttek el a vásárlók az e-boltokban.

A jogi szabályozás elégtelensége vezetett oda, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség elektronikus kereskedelemről végzett vizsgálatáról hírt adó médiumok tovább növelték a fogyasztók bizalmatlanságát, amikor azt hangsúlyozták, hogy az online boltok 86 százaléka jogellenesen működik. Annak ellenére, hogy a jelentés már féléves, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség honlapján továbbra sem lelhető fel.
Míg a sós chipsek tárgyában végzett legutóbbi vizsgálat jelentése teljes terjedelmében megtalálható, vajon mi indokolhatja az elektronikus kereskedelmi boltokról szóló jelentés titkosítását, de legalábbis az online környezettől való elzárását?

A XXI. század első évtizedének közepén Európa és benne Magyarország azzal kényszerül szembenézni, hogy a 2000-ben elfogadott lisszaboni célkitűzések ellenére az amerikai és ázsiai térséggel folytatott versenyben a lemaradása egyre nagyobb. Az európai fejlesztési politika az információs társadalom kiépítését, az elektronikus demokrácia és gazdaság növekedését tartja a versenyképesség sarokpontjának. Ezzel szemben a hazai nemzeti fejlesztési tervben az információs társadalom ideája és gyakorlata lényegtelen szerepet kap, és ez a szemléletmód hatja át a kormányzati munkát is.
A fejlődés igénye végre olyan politikáért és jogalkotásért kiált, amely ösztönzi annak az információs társadalmi környezetnek a kialakulását, amely az internethez csatlakozókat embereknek, felhasználónak és nem a penetrációs mutató egy számának tekinti.





Forrás: nol.hu
http://www.nol.hu/melleklet/cikk/377399/