Az energia- és a bányapapírok vezetik az erősödést Európában
2005.10.11. 07:52
Emelkedőben vannak a mai délelőtt az európai részvényindexek. A növekedést elsősorban az olajcégek, illetve a bányavállalatok vezetik - így a Total és a BHP Billiton -, azon spekulációk hatására, hogy ismét nőhetnek a profitok, mivel Kína tovább vásárol, a nyersanyagok ára pedig magas.
A Nokia is felfelé tart, miután a vezérigazgató, Jorma Ollila szerint a 2006-os évben kedvező lesz a telefonok iránti kereslet, elsősorban az olyan régiókban, mint Afrika vagy a Közel-Kelet. Az Ericsson annak hatására drágult, hogy sajtóhírek szerint megállapodott a Marconi felvásárlásáról 1,3 milliárd fontért.
Az olajcégek közül a Total 1,5%-kal gyarapodott 216,1 euróra, míg a BP 1,8%-kal 633 pennyre, miután megindult felfelé az olaj ára. A bányavállalatok közül a BHP 2,3%-kal ugrott meg 844,5 pennyre, míg a Rio Tinto 1,4%-kal 2266 pennyre, azt követően, hogy a UBS megerősítette túlsúlyozási ajánlását. Emelkedtek eközben a nyersanyagárak árak is, így a réz rekordszintet ért el Londonban.
Az indexek közül a londoni FTSE100 0,5%-kal emelkedett 5390 pontra, a párizsi CAC40 0,6%-kal 28,66 pontra, míg a frankfurti DAX 0,9%-kal 5054 pontra. A régiós indexek közül a varsói WIG20 0,3%-kal mozdult felfelé 2429 pontra, míg a prágai PX 50 1,2%-kal 1414 pontra.
Forrás: TőzsdeFórum Online
|