Egymilliárd eurót spórolna a VW
2005.10.12. 08:10
A Porsche autógyárral folyó részvényesi együttműködés a Volkswagen számára egymilliárd euró megtakarítását teszi lehetővé – jelentette ki kedden Bernd Pischetsrieder, a VW első számú embere.
A jelentős pénzügyi előny elsősorban a közös gyártási projekteken keresztül, a fejlesztési munka megosztásával jelentkezne. A cégfőnök kiemelte a Porsche Cayenne és a Volkswagen Touareg részbeni közös gyártásának eddig tapasztalatait és az együttműködés további lehetőségét.
Egy hasonló együttműködésben a Porsche körülbelül a fejlesztési költségek harmadát viselné. Pischetsrieder szerint a Volkswagennek más gyártókkal való együttműködésére is nagyobb lehetősége nyílna ezáltal.
Mint ismeretes, a Porsche nemrég közölte, hogy 20 százalékosra szeretné növelni szavazati és tulajdoni hányadát a Volkswagenben. Néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy 8,27 százalékkal 18,53 százalékra növelte már a részesedését. A Porsche indoklása szerint azért növeli a tulajdonhányadát a VW-ban, hogy megakadályozzon ott egy esetleges ellenséges felvásárlást.
Forrás: fn.hu http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=108128
|