Vízben lebegnének Oroszország atomerőművei
2005.10.13. 08:46
Oroszország a jövő évtől vízen lebegő atomerőművekkel bővítené energiatermelő kapacitásait. Az illetékes hatóság képviselője szerint Kína is erőteljesen részt vehet majd a vízre telepített orosz atomerőművi programban.
Kína főként úgy kapcsolódhat be a programba, hogy részt vesz az úszó létesítmények építésének finanszírozásában. A Rosenergoatom orosz szövetségi atomenergetikai ügynökség jövőre 35 millió dollárt szán a beruházásra. A vállalat felkérte az orosz kormányt hitelfinanszírozói közreműködésre, illetve lehetőség szerint a kínai hitel kiváltására, írja az MTI.
Kína elsősorban saját építőipari részvételéhez adna hitelt, mivel a vízre készülő alapépítményt is ők készítenék el. Az első úszó atomerőművek a tervek szerint Oroszország északi, illetve távol-keleti vizein épülnének meg.
Az 1992-ben létesült Rosenergoatom tulajdonában van 10 erőmű és 30 energiablokk. Ezek kapacitása összesen eléri a 22 ezer megawattot.
Forrás: mfor.hu http://www.mfor.hu/cikk.php?article=22759&pat=5
|