Mérnököket toboroz az Airbus
2005.10.23. 09:09
Az Airbus repülőgépgyár a következő hónapokban nagyszabású mérnöktoborzást indít világszerte, mert a cég nagy fejlesztéseket tervez a következő években, de ehhez Európában kevés a képzett szakember.
A vállalat 1200 mérnök felvételét tervezi, elsősorban az Airbus A380-as óriásgép teherfuvarozó változatának, az A400-as katonai szállítógép, illetve az új A350-es fejlesztéséhez, mondta az Airbus pénzügyi igazgatója, Andreas Sperl német újságíróknak.
Az Airbus jövő év végéig a fejlesztői gárdát 18 ezerre növelné a 2001-es 10 ezerről, egy részüket a cég beszállítóinál alkalmazzák. A nyugat-európai repülőgépgyártó az Egyesült Államokban hamarosan létrehozza második fejlesztő központját, és a tervek szerint Kínában is foglalkoztatnának mérnököket. Németországban az idén 1400 új munkahelyet hoznak létre, és ezzel a foglalkoztatottak száma meghaladja a 21 ezret.
Forrás: index.hu
|