Az űr-időjárás a Nap változásainak (napkitörés, napfoltok stb.) hatása a Föld körüli térségre.
Ennek megnyilvánulásai lehetnek például mágneses viharok, vagy nagyenergiájú töltött részecskék megjelenése a felsőlégkörben. Az előbbi navigációs zavarokat, a villamosenergia-ellátó rendszer zavarait, csővezetékek elektrokorrózióját, az utóbbi a műholdak sérülését, kommunikációs zavarokat, vagy éppen egy szép sarki fényt okozhat.

Az expedíció hajója, a MV SA Agulhas kirakodása az Antarktiszon

Ahhoz, hogy megértsük, mi történik a fejünk felett, illetve előre tudjuk jelezni a várható zavarokat, károkat - azaz az űr-időjárást - ismernünk kell azt a közeget, amelyen keresztül ezek a hatások bennünket elérnek, vagyis a magnetoszférát, és ezen belül a plazmaszférát. Különösen értékes adatokat lehet szerezni nagy mágneses szélességeken (amelyek kis eltéréssel nagy földrajzi szélességek is, azaz a sarkokhoz közeli területek) történő mérésekkel. Mivel az északi féltekén a sarkvidéken nincs szárazföld, az ilyen kutatások helyszíne az Antartktisz.

A kutatók, egyéb tömegközlekedési eszközök hiányában a dél-afrikai hadsereg helikopterén teszik meg a 200km-es utat a hajótól a bázisig.

Bár magyar kutatóállomás nincs a fagyos kontinensen, az ELTE Űrkutató Csoportja komoly eredményeket ért el a felsőlégköri elektromágneses jelenségek vizsgálatában, melyeknek egyik fontos osztálya az úgynevezett whistlerek (légköri füttyök) vizsgálata. A whistlerek alacsony frekvenciás elektromágneses hullámok, melyeket villámok keltenek. Nevüket azért kapták, mert a hangszóróban egy mélyülő (csökkenő frekvenciájú) füttyhöz hasonlítanak. Ezek a jelek a földi mágneses tér erővonalai mentén terjedve átjutnak a másik féltekére is. Fontosságukat az adja, hogy a terjedés során a jelalak eltorzul, és ebből a torzulásból következtetni lehet annak az anyagnak a sűrűségére, amelyben a whistler-hullám terjedt. Esetünkben ez a tartomány  a plazmaszféra, a magnetoszféra belső tartománya, a közeg pedig töltött részecskékből áll, tehát az elektronok és ionok sűrűségét kapjuk meg.

A Vesleskarvet-gerinc, tetején a SANAE-IV bázis

Az ELTE Űrkutató Csoportja kifejlesztett egy, a világon jelenleg egyedülálló automatikus whistler-detektor rendszert, amelynek segítségével lehetővé válik a plazmaszféra állapotának folyamatos nyomonkövetése. Ez a kiemelkedő eredmény az alapja annak a felkérésnek, amely a durbani (Dél-Afrika) KwaZulu-Natal Egyetem Űrfizikai Kutatóintézetétől érkezett (az intézet vezeti az űr-időjárási kutatásokat a Dél-afrikai Nemzeti Antarktiszi Kutatóprogramban). Az együttműködés lényege, hogy Dél-Afrika antarktiszi kutatóállomásán (Sanae) létrehoznak egy automatikus whistler-észlelő és -elemző rendszert az űr-időjárási kutatásokhoz. Ez lesz az első ilyen kísérlet az Antarktiszon, és egyben ez lesz az első önálló magyar tudományos kísérlet  is itt. A kísérlet mindkét fél számára előnyös: Dél-Afrika mondhatja magáénak az első ilyen kísérlet helyszínét, míg a magyar fél számára állandó bázis híján egy ilyen berendezés telepítése lehetetlen lenne.

A SANAE-IV bázis az Antarktiszon

A 2005/2006. évi expedíció, melynek dr. Lichtenberger János, az Űrkutató Csoport kutatója is a tagja, 2005. november 30. indul Fokvárosból, és 14 nap múlva éri el az Antarktiszt. A SANAE-IV nevű állomás a parttól kb. 200 km-re, a Vesleskarvet nevű sziklaplatón áll. Télen 8 fős kutatószemélyzet, míg nyáron (azaz december-februárban) 60-80 fő tartózkodik az állomáson. Ez alatt a három hónap alatt telepítik a whistler-detektort, amely a tervek szerint az üzembe helyezés után folyamatosan működik majd.




Forrás: origo.hu
http://www.origo.hu/tudomany/fold/20051104azelso.html