Új pályázat lesz a szlovák repterekre?
2005.11.12. 07:55
Az éles nyilvános bírálatok nyomán a szlovák közlekedési minisztérium már azt sem zárja ki, hogy újra kiírják a privatizációs pályázatot a kassai és pozsonyi repülőterek üzemeltetésére. A privatizáció körül kialakult helyzetért a minisztérium elsősorban a tanácsadó Meinl Bankot hibáztatja.
A hivatalos rövidített listán szereplő ajánlattevők közük csütörtökön visszalépett a francia Vinci építőipari csoport és az osztrák Strabag leánycége, az A-Way közös konzorciuma, miután a szlovák sajtó tőke-összefonódásról írt az A-Way és a Raiffeisen Bank között: utóbbi ugyanis együtt a bécsi repülőtér (Vienna Airport) üzemeltetőjével és a szlovák–cseh Penta-csoporttal egy további ajánlattevő konzorciumot képez, TwoOne néven.
A szlovák versenyhatóságnak (PMU) aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy a pozsonyi repülőteret a bécsi légikikötőt üzemeltető osztrák Vienna Airport kapja meg. A PMU szerint a két repülőtér földrajzi közelsége „problematikus" lehet. A pozsonyi közlekedési minisztériumban viszont azzal érvelnek, hogy a földrajzi vonatkozásokat korábban, a kormány által útjára bocsátott privatizációs elképzelések kidolgozásánál már figyelembe vették.
A tranzakciós ügyletben tanácsadóként részt vevő osztrák Meinl Bank visszautasítja a vádakat az információhiányos pályázatkiírásra, illetve arra, hogy a pályázók egyikét előnyben részesítenék.
A pozsonyi és a kassai repülőtér 66 százalékos részvénycsomagjának a megvételére a visszalépés után további három konzorcium pályázik a Vienna Airport köré tömörült TwoOne mellett. A kötelező ajánlattétel határideje november 21. lenne.
Forrás: fn.hu http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=110651
|