| Hírek : Egyötödével nő a kecskeméti fékgyár bevétele idén |
Egyötödével nő a kecskeméti fékgyár bevétele idén
2005.11.26. 08:22
A kecskeméti Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. árbevétele több mint 20 százalékkal, 22 milliárd forintra növekedhet idén. Ezt a vállalat a kelet- és nyugat-európai piacok kedvező alakulásának köszönheti. A cég folyamatos fejlesztéssel igyekszik megerősíteni piaci pozícióit - számol be a Világgazdaság.
A kft. létszáma a termelés bővítésével együtt folyamatosan nő, s mára elérte a 800 főt. A bevétel növekedését a cég részben azzal érte el, hogy a kelet-közép-európai járműgyártók igényei szerinti új termékekkel jelent meg. Térségbeli vevőiknek megnőttek a minőségi elvárásai is.
A cég ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a Knorr-Bremsénél az egymillió termékre vetített meghibásodás alacsonyabb, mint a repülőgépiparban. Ebből nem is szabad engedni, ma már csak a legmagasabb minőséggel lehet bent maradni a járműgyártásban.
A társaság vevői a régió olyan nagy járműgyártói, mint a FAZ, MAZ, Kamaz, Liaz, LAZ és az Ural. A cég elégedett lehet nyugati eladásaival is, főként, mert a korábbi előrejelzések az ottani járműgyártók keresletcsökkenését jósolták, ami végül nem következett be.
A megbízások teljesítésében segítő nagyobb idei fejlesztések közül az ügyvezető az automata próbapadok több száz millió forintos telepítését és az 50 millió forintból beindított automata szerelősort emelte ki - írja a Világgazdaság.
Forrás: mfor.hu http://www.mfor.hu/cikk.php?article=23720&pat=6
|