Rekordbírság francia mobilszolgáltatóknak
2005.12.02. 06:43
A francia versenyhivatal rekordösszegű, összesen 534 millió eurós pénzbüntetéssel sújtott három franciaországi mobiltelefon-szolgáltatót.
A France Télécomhoz tartozó Orange-ot, a Vivendihez tartozó SFR Cegetelt és a Bouygues Telecomot jogellenes összejátszás miatt bírságolták meg. A három cég 1996 és 2003 között bizalmas információkat cserélt az új, illetve a távozó ügyfelek számáról, 2000 és 2002 között pedig megegyezett a piaci részesedések befagyasztásában, közölték a versenytanácsnál csütörtökön.
Az ítélet szerint a három cég ily módon magasan tudta tartani díjait, és ezzel „nagyon nagy kárt okozott a gazdaságnak", illetve az ügyfeleknek. A három cég a BBC szerint tagadta a vádakat. Az Orange büntetése 256 millió, az SFR Cegetelé 220 millió, a Bouygues Telecomé pedig 58 millió euró volt – írja a BBC. Az eljárást az UFC-Que Choisir fogyasztóvédelmi szövetség följelentésére 2002-ben indították.
Európai rekordok
Az 534 millió eurós bírság az egyik legnagyobb összeg, amelyet versenyjogi megfontolásból valaha is kivetettek vállalatokra. Az EU 2004-ben a hosszú évek óta zajló Microsoft-ügyben 497 millió euróra büntette meg a redmondi vállalatot. A 2002-ben lezajlott gipszkartellügyben szintén az EU szabott ki a szereplőkre összesen 478 milliós bírságot.
A nemzetközi versenyjogban az úgynevezett engedményezési politika (leniency) bevezetése hozott áttörést: a kartell azon résztvevője, amely „feldobja" a megállapodást a versenyhatóságnál, mentességet kaphat a büntetés alól. A teljes amnesztia csak azoknak jár, akik elsőként nyújtanak „meghatározó jellegű segítséget" a vizsgálat megindításához vagy a jogsértés megállapításához. Bírságuk csökkentésére azoknak a vállalkozásoknak van lehetőségük, amelyek bár később ébrednek, információikkal számottevően segítik a kartell feltárását.
Globális Vitamin-kartell
Az EU-ban az engedményezési politika 1996-os elfogadását, majd 2002-es megújítását gyors és látványos siker követte. Immáron példaszerű esetté vált az engedékenységi politika sikerére a nemzetközi Vitamin-kartell felgöngyölítése. 1999-ben az Egyesült Államokban közel 1 milliárd dollár, 2001-ben az Európai Unióban 855 millió euró, Ausztráliában pedig további 26 millió dollár bírságot fizetett 13 nyersanyagvitaminokat előállító cég, miután társuk a versenyhatóságok előtt feladta a kartell tagjait.
Az egyezség legnagyobb résztvevői, a svájci Roche, a német BASF és a francia Rhone-Poulenc (ma Aventis) japán és kanadai gyártókat is bevonva nagyjából tíz éven keresztül tudatosan osztotta fel a világ szinte teljes vitaminpiacát, miközben a cégeken belül kialakított közös menedzsment segítségével határozta meg a piacon érvényes árakat.
Magyar rekord
Magyarországon az eddigi legnagyobb bírságot tavaly szabta ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH): összesen 7 milliárd forintra (28 millió euró) büntette meg az autópálya-kartellben részt vevő építőcégeket. A döntés értelmében a Strabag Rt.-nek 2,468 milliárd forint, a Betonút Rt.-nek 2,212 milliárd forint, a Hídépítő Rt.-nek 1,371 milliárd forint, az Egút Rt.-nek és a Debmút Rt.-nek 496-496 millió forint bírságot kellett fizetnie.
Forrás: fn.hu http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=112141
|