80 százalékkal növelte forgalmát a Germanwings
2006.01.06. 07:52
A német Germanwings légitársaság 2005-ben 60 százalékkal, 400 millió euróra növelte forgalmát. A vállalat utasszáma a 2004-ben regisztrált adatokhoz képest 57 százalékkal, több mint 5,5 millióra emelkedett. Járatai a tavalyi évben átlagosan 83 százalékos helykihasználtsággal közlekedtek.
A légitársaság alkalmazottainak száma is emelkedett: 2005 végén 53 százalékkal több dolgozója volt, mint 2004-ben.
A cég 2002. októberi indulását követő két és fél évben köln/bonni és stuttgarti járatainak bővítésére koncentrált. 2005-ben a már további két új bázisrepülőteret avatott Berlin-Schönefelden és Hamburgban - áll a Germanwings sajtóközleményében.
A Germanwings működésének kezdete óta jelentős mértékben bővítette flottáját: míg a légitársaság az előző téli szezonban még 15 repülőgépet üzemeltetett, addig a 2005/2006-os téli menetrend ideje alatt közlekedő járatokon már 22 repülőgép teljesít szolgálatot. Ezek közül kettőt tartalék gépként, például a kedvezőtlen időjárás miatt bekövetkezett késések esetén mozgósítanak. Ennek köszönhető, hogy a cég járatai több mint 99,99 százalékos pontossággal közlekednek, ami igen ritka a diszkont légitársaságok szektorában.
Annak érdekében, hogy ezt a magas színvonalat biztosítani tudja, a légitársaság 2005-ben flottájának modernizálása mellett döntött: az Airbus A318 típusú repölőgépek mellett Airbus A319 típusú gépeket rendelt, listaáron közel egymilliárd euró értékben. A repülőgépek 2006-tól kezdve érkeznek a vállalathoz, egy részük a jelenlegi flotta repülőgépeit váltják fel, illetve a flotta bővítését szolgálják majd. 2008-ig a Germanwings repülőgépeinek száma 35-re növekszik.
A cég 2006-ban is tovább kívánja folytatni növekedését. A tervek szerint az idei évben már 36 százalékkal több, 7,5 millió utast szolgál majd ki, forgalmát pedig 570 millió euró fölé növeli. Járatai átlagos helykihasználtágát is tovább kívánja emelni a légitársaság: 2006-ban már 84 százalékos eredményre számít.
Forrás: mfor.hu http://www.mfor.hu/cikk.php?article=24426&pat=6
|