Előzetes várakozások szerint a váltás a piacok számára lényegében észrevehetetlen módon megy végbe, mert az új elnök tapasztalt, öröklött stábbal dolgozik tovább. Ezzel együtt Bernanke nem kerülheti el, hogy a piacok bizalmát önmaga iránt külön is felépítse, ám ehhez legalább néhány FOMC-ülésnyi időre - azaz mintegy 4-6 hónapra - lesz szükség.

Alan Greenspan páratlan hagyatékához tartozik, hogy a hivatali idejére esett az amerikai gazdaság történetének leghoszszabb - nagyjából a kilencvenes évek egészét kitöltő - fellendülési időszaka.
Az elnöksége alatti három nagyobb megrázkódtatást (az 1987-es tőzsdei pánikot, az 1994-es mexikói, majd az 1997-1999-es ázsiai és orosz válságot) az amerikai pénzügyi rendszer szinte sértetlenül vészelte át, a két recesszió (az 1990-1991-es, illetve a 2001-es) pedig lényegében úgy múlt el, mintha csak valamiféle átmeneti pangás lett volna.

A méltatásában a Los Angeles Times ennél is tovább megy, és azt állítja, hogy Greenspan az egész világ központi bankára volt. Az általa teremtett hatalmas - és destabilizáló hatást egyelőre nem mutató - likviditástömegnek köszönhető, hogy Kínát az építődaruk erdeje lepte el, Indiában egyre többen élnek jólétben, a feltörekvő gazdaságok működtetéséhez az ott felhalmozott jelentős (Kínában például ezermilliárdhoz közelítő) dollártartalékok nyújtanak biztonságot. A kontraszt - írja a kaliforniai lap - rendkívül éles a két évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest, amikor a két ázsiai óriás még a lakosság gyakorlatilag teljes körére kiterjedő szegénységgel és gazdasági stagnálással küszködött.

Az 1987-ben beiktatott Fed-elnök hivatali idejének van azonban ennél lényegesen fontosabb jellemzője: az utóbbi 18 év során emelkedett tökélyre a monetáris politika teljes eszköztárának kezelése.
Ennek köszönhető, hogy a recessziótól - különösképpen a korábbi mély és elhúzódó gazdasági válságok megismétlődésétől - való félelem lényegében eltűnt az amerikai társadalomból. Az ázsiai verseny miatt megszűnő munkahelyek pótlására tömegesen jönnek létre újak, a lakosság fogyasztási kedvét az időről időre felröppenő katasztrófaprognózisok sem tudják lelohasztani. A múlt század harmincas éveinek gazdasági depressziója és az azt megelőző tucatnyi bankpánik mintha nem is létezett volna, de a hetvenes évek még viszonylag közeli pénzügyi megrázkódtatásai is eltűntek a kisember emlékezetéből.

A jelenség mögött a Greenspan-éra talán legfontosabb hagyatéka áll: kialakultak a pénzteremtés és pénzellátás finom mechanizmusai. Ezekkel mindig fenn lehetett tartani a megfelelő likviditástömeget, amely éppen elégséges volt a keresletcsökkenést vagy kontrakciót okozó hatások ellensúlyozására.
A szükséges többlet pénztömeget úgy tudták a gazdaságba juttatni, hogy az elég legyen a fogyasztás szintjének fenntartására, és közben infláció se támadjon.

A kereslet fenntartásán kívül a Greenspan-korszak fontos vívmánya volt, hogy a kritikus makrogazdasági folyamatokat és paramétereket is sikerült stabilizálni. Az interneten, sőt időnként a fősodratú sajtóban is legendák keringenek például arról, hogy a Fed vezényletével miként sikerül a részvénypiacokat megóvni az összeomlástól. A kilencvenes évek végén tapasztalt internetes boom után sokan beszéltek a dotkombuborék kipukkadásáról, holott valójában azt történt, hogy a léggömböt óvatosan leeresztették.
A Nasdaq-jegyzések 2000 márciusa utáni fokozatos és elnyújtott (közel 80 százalékos) hanyatlásában sokan egy szabályozott folyamatot látnak, ez - a korábbi pánikokkal és gyors összeomlásokkal szemben - páratlan fejlemény.

A Dow Jones ipari index évek óta a 10-11 ezer pont közötti sávban mozog. Az utóbbi hónapok erőteljes drágulása ellenére az aranypiac is a stabilizáltság jeleit mutatja, mert - eddig legalábbis - rendre beteljesületlenek maradtak egy újabb pusztító hatású aranyláz és pánik bekövetkeztére irányuló jóslatok. Az amerikai gazdaság tehát szemlátomást válságálló lett, az értékpapírpiacok mellett a dollár is stabil, jóllehet a hatalmas folyó fizetésimérleg-hiány miatt már néhány éve jósolják az amerikai valuta összeomlását. A stabilitást a mostani méltatások többnyire egyetlen dologra vezetik vissza, a Greenspan személyéhez kötődő bizalomra.

Vannak disszonáns hangok is. A brit The Guardian például mind az amerikai, mind a globális gazdaságra leselkedő súlyos veszélyeket lát az általa nyakló nélkülinek minősített pénzteremtésben. A lap idéz szakértőket, akik Greenspant teszik felelőssé az utóbbi évek során kialakult lakás- és ingatlanpiaci buborékért, a lakosság súlyos eladósodásáért, a megtakarítási ráták csökkenéséért és a globális gazdaság destabilizálásával fenyeget hatalmas külső hiányért.

A lap szerint az amerikai gazdaságba beépített likviditásteremtés és a vele járó kúszó infláció felelős az amerikai középrétegek helyzetének lassú, de folyamatos romlásáért, az ottani nyugdíjrendszer elkerülhetetlen válságáért. Enynyiben - írja a The Guardian - a távozó Fed-elnök hagyatéka koránt sincs biztonságban. A CNBC egyik kommentátora pedig évek óta ostorozta a szerinte a pénzt féktelenül teremtő Greenspant, aki "ha tüzet lát valahol - micsoda képzavar - elkerülhetetlenül némi likviditás odalöttyintésével válaszol".