Kartellgyanú a légitársaságoknál
2006.02.16. 06:03
Már csaknem tucatnyi nagy nemzetközi légitársaságnál folyik a vizsgálat, mert gyaníthatóan összejátszottak áruszállítási tarifáik kialakításában, amikor ezekre különböző felárat, így például a dráguló üzemanyag miatt kerozinpótadót vezettek be.
Európai uniós és amerikai kormányzati ellenőrök kezdeményezői az akciónak, amely olyan jelentős légitársaságokat érint, mint például az American Airlines, az Air France-KLM csoport, a British Airways vagy a Japan Airlines.
Az árrögzítés gyakorlatát állítólag Európán belüli és kívüli járatokra is alkalmazták, és ilyen irányú együttműködésük még a 2000-es évig nyúlhat vissza. A légitársaságok illetékesei együttműködési készségükről biztosították az uniós–amerikai vizsgálatban eljárókat.
Ha a feltételezés beigazolódik, akkor komoly büntetés elé is nézhetnek egy légitársaságok. Az EU-ban az éves forgalmi érték 10 százalékát is elérheti a büntetés összege, ha kartelezésen, önkényes összehangolt árrögzítési gyakorlaton érik tetten az adott vállalatot, bár a brüsszeli hatóságok általában 2-3 százalékos büntetéssel beérik.
A tarifaemelést nem csak az üzemanyag drágulása kapcsán foganatosíthatták a légitársaságok: a 2001-es amerikai terrortámadások után a biztonsági intézkedések növelték költségeiket, az Irak elleni 2003-as támadás után háborús kockázati prémiumot érvényesítettek áraikban.
Forrás: fn.hu http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=117832
|