A Prada megválik a Jil Sander márkától
2006.02.25. 08:44
Az olasz csoport átadja Jil Sander márkáját Luc Vandevelde érdekeltségének, aki egyébiránt a Carrefour kereskedelmi lánc vezetője.
Közel egyéves befeketőkeresés után csütörtökön a Prada bejelentette, hogy eladja leányvállalatát, a Jil Sandert. A vevő a brit befektetői csoport, a Change Capital Partners, melyet Luc Vandevelde, a Carrefour hiperlánc felügyeleti bizottságának elnöke alapított.
A Jil Sander, melynek 16 boltja van világszerte, óriási potenciállal rendelkezik, közölte a befektetési alap egyik vezetője. A márka, mely 140 millió euróért cserélt gazdát, a Prada szerint idén már várhatóan nem lesz veszteséges. A Jil Sander új divattervezője, a belga Raf Simons ezen a héten mutatta be Milánóban első kollekcióját, írja a Le Figaro. A milánói Prada-csoport az eladással is nyilvánvalóvá tette, hogy a jövőben fő márkájára kíván koncentrálni. Így vége szakadt az egyre többe kerülő álomnak, melyet Patricio Bertelli és Miuccia Prada még a 90-es években ötölt ki. A páros ekkor kezdett erős felvásárlásba annak érdekében, hogy egy luxusmárkákat forgalmazó csoportot hozzon létre, mely képes felvenni a versenyt a versenytársakkal, az LVMH-val vagy a Guccival.
A felvásárlásokat nagy adósságok és veszteségek követték. A cég 1999-ben vette meg a német, minimalista stílusáról ismert Jil Sander márkát. A tavalyi évben a Prada már 1,2 milliárd eurós adósságot halmozott fel, így a 2001-es tőzsdei bevezetés tervétől folyamatosan távolodik a cég.
Forrás: mfor.hu http://www.mfor.hu/cikk.php?article=25487&pat=6
|