Az említett repülőterekről - és szlovén résztulajdonosa révén Mariborból - Zürichbe, Berlinbe, Stuttgartba és Párizsba közlekedő légitársaság hősies erőfeszítései ellenére sem tudta megszerezni az adósságai törlesztéséhez szükséges pénzt, s jobb megoldás hiányában csődöt jelentett.
A grazi közművek (Grazer Stadtwerk), a karintiai idegenforgalmi hivatal és egy szlovén befektető által három éve alapított légitársaság nyárra charterjáratokat is tervezett, görög és török nyaralóhelyekre.
A grazi tartomány mérlegelte ugyan a segítséget, ám az alaposabb vizsgálat után az összesen 43 millió eurós adósság soknak, a jövőbeli nyereségesség pedig inkább csak vágyálomnak tűnt.
Egyelőre titok, pontosan milyen összegű repülőtéri illetékkel tartozott a Styrian elsősorban Graznak és Salzburgnak, ám már megindultak a találgatások arról is, hogyan heverik ki a veszteséget a kis repülőterek. Megkezdődött az utód keresése: mindegyik légikikötőnek van már fapados ügyfele, ám kapacitása és az utasok igénye is elbírna további járatokat. A megváltott jeggyel rendelkező utasokat hideg zuhanyként érte a bejelentés, hogy már a hét végén földön maradnak járataik: más légitársaságok átveszik ugyan a hoppon maradt utasokat, de csak jókora, 150 euró körüli felárért.
A Styrian Spirit a szakértők szerint nem megfelelően átgondolt, kellő tőke nélkül létrehozott vállalkozás volt. Márpedig manapság légitársaságot üzemeltetni nem egyszerű: bizonyítja ezt, hogy az Austrian Airlines is gondokkal küzd: tavalyi vesztesége elérte a 130 millió eurót. Újonnan élére kerülő vezére, a Vagn Sorensent májusban felváltó Alfred Ötsch az alaptőke tekintélyes, minimum 150 millió eurós emelésével látja fenntarthatónak a zavartalan üzemelést.
Forrás: nol.hu
http://www.nol.hu/cikk/398576/