Az IP mindenhol megél

A kutató szándékosan beszél IP alapú televíziózásról, s nem a megtévesztő IPTV-ről. Kezdeti dátumként 1987-et jelölte meg: az amerikai FCC ekkor tett közzé egy felhívást HDTV rendszer javaslatára. 1995-ben fogadták el az ATS digitális TV szabványt, míg az európai országokkal fémjelzett DVB (Digital Video Broadcasting) projekt 1993. szeptember 10-én indult.

1994-ben jelent meg a DVB-S, 1997-ben a DVB-T, míg 2004-ben a mobil világra adaptált DVB-H (handheld). Természetesen más irányzatok szintén léteznek: TDMB, SDMB, MediaFLO, ám a legnagyobb érdeklődésre az IP protokoll, mint univerzális tartalomhordozó tart számot: VoIP, IP multimédia, triple play, stb. - "az IP mindenhol megél."

Bartolits az IPTV-t „IP alapú hálózaton keresztül továbbított, a műsorszórás jeléhez képest valósidejű, interaktív módon vezérelhető videojelfolyamon alapuló szolgáltatásként” definiálja. Nagyon fontos a valósidő: hiába töltünk le, például egy live sporteseményt a világhálóról, és tekintjük meg, az élményt jóval később éljük át. Ráadásul sávszélességi, adatátviteli okokból hosszú órákig várakozhatunk rá.
Attól, hogy online nézünk valamit, még távolról sem nevezhető IPTV-nek, ami, ha lassan is, de kezd valósággá válni.

Első és második típusú IPTV

Bartolits első és második típusú IPTV-t különböztet meg. Előbbi esetében – többek között – a szolgáltató gondoskodik a szolgáltatás minőségéről, lehetővé válik a triple (és egyéb) play, ugyanakkor kötött a csatornaválaszték, a végberendezésekhez (főként televíziókhoz) set-top box szükséges. A második típusnál közelebb kerülünk az „enyém a világ” élményhez, a szolgáltatói minőségről immáron senki nem gondoskodik, teljesen szabad a csatorna kiválasztása. Más lesz a végberendezés is: számítógép, vagy a computert helyettesítő valami, például a majdani IPTV-vevő.

Mi lesz kitüntetett helyen a nappaliban?

A vita során Ágoston György (Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet) az mpeg4 és az mpeg2 közötti különbséget emelte ki: az előbbire alapuló IPTV-rendszer kétszer olyan drága. A második típusú IPTV három akadályaként a digitális tartalom biztonságával kapcsolatos kételyeiről, a nem garantált valósidejű átvitelről, és arról beszélt, hogy nehezen szoknánk meg, ha a lakás nappalijában nem a jó öreg televízió, hanem egy számítógép foglalná el a központi helyet.

Székely Iván (CEU, BME) a műsorszórás jövőjével kapcsolatban vetette fel, hogy hagyományos szerkesztőségekre esetleg már nem is lesz szükség. Mi történik, amikor lecseréljük a készülékeinket? Milyen környezeti hatásokkal számolhatunk? A nappaliban viszont tévét, de a hagyományosnál interaktívabbat szeretne látni.

Exponenciális növekedésről azonban (egyelőre még) nem beszélhetünk. Sőt, az exponenciálisan növekvő sávszélességek soha nem fognak exponenciálisan növekvő kényelmet eredményezni. A hype-hatás teljesen más, amikor valami előzmények nélkül jelenik meg a semmiből – hangsúlyozta Bartolits.
Ezúttal bőven akad előzmény. Ellenpéldaként a mobiltelefont hozta fel.

Hazay István (Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet) szerint egyedül a műsorszórás mozog kényszerpályán – lehetetlen az analóg világot veszteség nélkül helyettesíteni.

A végére maradt az egyik legizgalmasabb – megválaszolatlan – kérdés: milyen gazdasági/üzleti modellek felelnek meg az IPTV-nek?

Forrás: index.hu
http://index.hu/tech/uzlet/aiiptv0707/