Az önszerveződő rendszer fejlesztésekor mesterségesintelligencia-módszereket, elektronikus érzékelőket és a rádiótechnológia új vívmányait használták fel.

Az infokommunikációs technológiák következő hulláma

A közeljövő számítási és kommunikációs – „következő hullámos” (Next Wave) – közegét általában mindenütt jelenlévő (ubiquitous) informatikaként, környezet-intelligenciaként (ambient intelligence) képzeljük el. A tervek szerint a nem PC-alapú végberendezések egyre komolyabb „intelligenciával” (feldolgozó, tároló és továbbító kapacitással) rendelkeznek. Egyszerűbbé, gördülékenyebbé válik a környezetükkel és egymással folytatandó interakció. Észrevétlenül épülnek be hétköznapjainkba. Nagy előnyük, hogy a „digitális írástudatlanok” is könnyebben megszokják, kezelik a hétköznapi tárgyakba ágyazott rendszereket.

Az eltolódás manapság is érzékelhető: a világhálóra kapcsolódó jégszekrények, „okos” mikrohullámú sütők és más háztartási, személyes eszközök már nem sci-fi látomások, hanem egyre konkrétabb valóságot jelentenek. Használatuk, potenciáljuk ugyan még korlátozott, hiszen a kapcsolódó online és egyéb szolgáltatások egyelőre nagyon kezdeti állapotban leledznek, az irántuk mutatott igény viszont növekszik. Egymás közötti mind komplexebb együttműködő-készségük az új lehetőségek széles skáláját nyitja meg.

A „következő hullám” talán legmarkánsabb (és legismertebb) végberendezései az érzékelők, érzékelő-hálózatok. Például a Brit kereskedelmi és Ipari Minisztérium (DIT) új technológiákon alapuló programjában (Next Wave Technologies and Markets) is komolyan számolnak velük.

Adatot gyűjtenek és kalkulálnak a bóják

A programhoz tartozó SECOAS (Self-Organising Collegiate Sensor, Önszerveződő Testületi Érzékelő) Network Projekt rendeltetése, hogy különböző környezetvédelmi szervezetek munkáját tegye könnyebbé. A hálózatba szervezett bóják maguk döntenék el, mikor és miként továbbítsák az összegyűjtött adatokat. Tesztelésük sikeresnek bizonyult, a tengerfenék állapotát monitorozták eredményesen a Great Yarmouthoz közeli partoknál.

A rendszer képes önmagát szabályozni, ráadásul elég masszív ahhoz, hogy nehéz körülmények között is hatékonyan végezze munkáját. Erőforrásai hiába korlátozottak, a természeti környezetből összeszedett adatokhoz valósidőben alkalmazkodik. A bóják felmérik a továbbításhoz rendelkezésükre álló sávszélességet, és eldöntik mely információt küldik el, akár egy kilométer távolságra is. Ha kell, alacsony teljesítményű VHF rádiót használnak.

Mindez azt jelenti, hogy szinte korlátlanok a bennük rejlő lehetőségek – jelentette ki a projektben résztvevő Jane Tateson, a BT kutatója. „Elemeik állapotát képesek ellenőrizni és irányítani, az adatokat a sávszélességnek megfelelően fel tudják dolgozni és tömöríteni. Akár technikailag képzetlen személyek is telepíthetik és magukra hagyhatják őket, hogy a bonyolult környezetből hasznos információkat nyerjenek ki.” Ugyanazon a helyen maximum egy évig működőképesek.

A Környezet Ügynökség (Environment Agency) vihar- és dagály-előrejelző szolgáltatásának egyik szóvivője viszont azt nyilatkozta, hogy a bójáknak még bizonyítaniuk kell… Például, hogy elég tartósak-e, megfelelnek-e a hosszútávú monitorozás alapkövetelményeinek.

„A hálózatokat mindenesetre ígéretesnek tartjuk, mert viszonylag olcsók, valamint jól alkalmazhatók olyan területeken, mint a parti lerakódások és az éghajlat-változások vizsgálata” – tette hozzá a hölgy.




Forrás: Agent.ai