E szerint hazánk Japánnal van egy szinten(!), s a velünk együtt csatlakozott államok mindegyikét megelőzi. Az uniós statisztikai módszertan szerint a következő ágazatokat sorolják a csúcstechnológiájú ipari szektorok közé: vegyipar, számítógépek és irodai gépek gyártása, repülőgépgyártás és űrtechnika, elektronika és távközlés, gyógyszeripar, tudományos eszközök gyártása, gép- és fegyvergyártás.

A fenti hízelgő adat ellenére szó sincs arról, hogy Magyarországon más szempontokból is kedvező lenne a helyzet a tudomány, a technológia és az innováció terén. A hazánkhoz hasonló népességű Csehországban például egynegyedével több főt alkalmaznak kutatási-fejlesztési feladatokra, mint nálunk, a szintén a magyarországihoz hasonló népességű Görögországban pedig (meglepő módon) másfélszer annyit. Ráadásul a k+f területén dolgozó alkalmazottaknak Magyarországon szűk harminc százalékát foglalkoztatja csupán az üzleti szféra, míg Csehországban több mint a felét.

Ami pedig a k+f kiadásokat illeti, ott hazánknak különösen nincs oka a büszkeségre. Az Eurostathoz eljutott legfrissebb, 2004-es adat szerint Magyarország csupán GDP-je 0,89 százalékát költötte kutatásra és fejlesztésre, ez pedig még a felét sem éri el az EU-átlagnak (1,90 százalék). Magyarországon ráadásul a tendencia is csökkenő, 2002-ben még 1,02 százalékon állt ez a mutató.