Hírek : Hankook: márciusban már a gépek tesztpróbáját végzik |
Hankook: márciusban már a gépek tesztpróbáját végzik
2007.03.01. 08:09
A koreai Hankook gumiabroncsgyár 535 millió euró beruházással épülő dunaújvárosi gyárában márciusban elvégzik a gépek, termelőberendezések tesztpróbáját, s várhatóan május második felében megkezdődik a termelés - közölte a cég HR-igazgatója az MTI-vel.
Bányai Tibor tájékoztatása szerint a 110 ezer négyzetméter alapterületen felépült üzemben - a koreai cég első európai gyárában - az idén kétmillió, 2010-ben, a kapacitás teljes kihasználásakor pedig évi 10 millió darab gumiabroncsot készítenek személyautók és kisteherautók számára.
A Hankook a világ vezető autógyártói számára gyárt abroncsokat. A japán és koreai autógyárak mellett szállít egyebek között a Fordnak, a Volvonak, a Renaultnak, a Volkswagennek és az Audinak is.
A cég jelenleg a világ nyolcadik gumiabroncsgyártójaként pozícionálja magát, de célja, hogy kihasználva a dunaújvárosi gyár kapacitását is, az öt legnagyobb autógumi gyártó közé kerüljön.
A jelenleg legkorszerűbb gumiabroncs-gyártó gépekkel felszerelt üzem már az idén 1100 munkahelyet teremt Dunaújvárosban, 2010-re pedig ezerötszázra bővül a foglalkoztatottak létszáma.
Bányai Tibor tájékoztatása szerint a dolgozók első háromszáz főnyi csoportját - technikusokat, mérnököket - tavaly már kiképezték Koreában. Jelenleg pedig 140-en - termelésirányítók, operátorok - tanulják az abroncsgyártást az ottani üzemben.
Forrás: index.hu http://index.hu/gazdasag/ghirek/?main:2007.03.01.&302288
|