Jönnek a nyomtatott műanyag chipek
2005.01.19. 09:55
A PolyIC német cég elsődleges célja lecserélni a jelenleg alkalmazott vonalkódokat, melyek mindössze 44 bitnyi adatot képesek tárolni. A műanyag chipek 128 bites memóriát is elérhetnek.
A PolyIC cég hatalmas lépést tett az RFID, műanyag chipek tömegtermelésének megkezdése felé. A fejlesztők létrehozták a világ leggyorsabb - 600 kilohertzes -, szerves anyagból álló, integrált áramkörét.
Sőt mi több, sikerült az áramkört nyomtató technológiák során felhasználni, így igen stabil, polimer áramköröket kaptak, melyet eddig a világon egyetlen kutatócsoportnak sem sikerült elérnie. A két vezető közötti távolság kevesebb, mint 50 mikrométer, azaz olyan vékony, mint az emberi hajszál. Ezek a chipek akkor is működőképesek maradtak, amikor két napig 60 fokos hőmérsékleten és száz százalék páratartalom mellett kerültek tárolásra, emellett gond nélkül működtek 120 fok mellett is.
Az Erlangenben lévő cég bízik a forradalmi technológiában. Az ötlet lényege, hogy az áramköröket fóliára nyomtatják - hason módon az újság papírra nyomtatásához. Tömeggyártás esetén a PolyIC szerint egy chip nem kerülne többe, mint egy cent. A cég elsődleges célja a vonalkód lecserélése.
Ezek az "intelligens címkék" lehetővé tennék, hogy különbséget lehessen tenni az egyes termékek között. A termékekre erősített rádió chipek teljesen új lehetőségeket nyitnak meg a szállítás, a menedzselés és az áruk felcímkézése során, mivel bizonyos távolságból is leolvashatóak lesznek. A technológia egy másik alkalmazási területe az automata pénztár, ahol a vásárlók egyszerűen csak eltolják bevásárlókocsijukat egy rádió szkenner előtt, mely automatikusan rögzít minden, a kocsiban lévő terméket.
A műanyag chipeknek a fejlesztők szerint számos használhatósági lehetőségük van. Az első, a chippel felszerelt termékeket 2006-ban hozzák piacra, így kiküszöbölhetőek lesznek a hamisított címkék. A vonalkódok lecserélésére a PolyIC fokozatosan sokkal összetettebb áramkörök kifejlesztését tervezi, több ezer tranzisztorral és 128 bites memóriával. Napjaink vonalkódjai 44 bitet képesek tárolni.
Forrás: híradó.hu http://www.hirado.hu/cikk.php?id=17795
|