| Hírek : Egységbe olvad a Dunaferr |
Egységbe olvad a Dunaferr
2005.05.10. 07:20
Dagálykor ki kell bontani a vitorlákat, és akkor is a tengerre kell szállni, ha még nem fejeztük be az elhasználódott halászháló kijavítását - jelentette ki a napokban Dunaújvárosban Sushil Trikha, a Dunaferr Rt. nemrég kinevezett vezérigazgatója, aki a dunai vasmű 52 éves története során az első külföldi vezér.
Az új vezető szerint az acélipar jelenleg szárnyal, a konjunktúra idején pedig a Dunaferrnek úgy kell növelnie a termelését, hogy közben végre kell hajtania a cég elengedhetetlen technológiai és szerkezeti rekonstrukcióját. A dunai vasmű - amelyet tavaly vett át az államtól a Donbass-Duferco ukrán-svájci konzorcium - csoportszintű, konszolidált árbevétele elérte a 232 milliárd forintot, adózás előtti nyeresége pedig a 22 milliárdot.
Sushil Trikha kijelentette: mindenképpen egységesíteni kell a vállalatot, fel kell számolni azt a több mint ötven kisebb-nagyobb cégből álló leányvállalat-csoportot, amelyben a Dunaferrnek tulajdonrésze van. - Egyes cégeket megszüntetünk, másokat értékesítünk, de akadnak majd olyanok is, amelyeket beolvasztunk az anyavállalatba.
A megszűnő vállalkozásoknál dolgozók nem kerülnek az utcára, értelmes feladatokkal tudjuk őket ellátni a Dunaferren belül - állította a vezérigazgató. A cég a következő években folyamatosan növelni kívánja a termelését, törekszik a teljes kohászati vertikum kialakítására, amelynek részeként bővül a termékkör. Mindehhez jelentős fejlesztésekre van szükség, amelyekre a következő hat évben 275 millió eurót szánnak a tulajdonosok.
Még az idén befejeződik a hármas kokszolóblokk felújítása, és megkezdődik a meleghengermű rekonstrukciója is. Ezek után fognak hozzá a tűzihorganyzó és a hideghengermű korszerűsítéséhez. Reményeik szerint néhány héten belül sikerül megállapodniuk a kisebbségi tulajdonukban lévő villamos erőmű viszszavásárlásáról a létesítményt működtető EMA-Powerrel, és nekiláthatnak a 60 megawattos erőmű 200 megawattossá fejlesztéséhez.
Forrás: nol.hu
|