| Hírek : Megnyílt az Industria |
Megnyílt az Industria
2005.05.25. 07:47
Tizenkilenc ország hatszáz kiállítója vesz részt a kedden megnyílt Industria szakkiállításon.
A gazdaság szereplőinek köszönhetően Magyarország nemzeti jövedelme az elmúlt egy év alatt mintegy egy százalékkal növekedett. Ez alatt az egy év alatt a velünk együtt csatlakozó országokkal szembeni kereskedelmünk, a kivitelünk mintegy 30 százalékkal, a behozatalunk mintegy 20 százalékkal nőtt. Alapvetően megváltozott Magyarország gazdasági szerepe ebben a régióban.
Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Baráth Etele tárca nélküli miniszter a XIII. Nemzetközi Ipari Szakkiállítást, ahol 19 ország 600 kiállítójával találkozhatnak az érdeklődők. A kiállítók több mint 20 százaléka külföldi, néhány ország most először vesz részt a szakkiállításon.
- Ha nem is a tőlünk való félelem okán, de azért igen örömteli, hogy Kína önálló standdal jelentkezett itt ezen a kiállításon. Biztos, hogy az európai integrációs folyamat készteti Romániát is arra, hogy hasonló módon kiállítson – mondta a miniszter.
Baráth Etele szerint nőtt a bizalom a magyar piac iránt, és az uniós támogatások segítségével növelni kívánják a magyar gazdaság versenyképességét.
- Egyre erősödő, egyre izmosabb magyar kis- és középvállalkozásokkal fognak találkozni a következő időszakban. Igenis komolyan veszi a kormányzat a magyar gazdaság megújuló-képességének erősítését. Csökkenő központi adminisztratív költségek mellett biztos, hogy csökkenő terhek következtében, több hazai és uniós támogatás segítségével növelni kívánjuk a magyar gazdaság versenyképességét, ezekből a kis- és középvállalkozások megerősítését, és ezen belül természetesen a megújulásra képes innovatív szervezetek jövőjét.
A jelenleg folyó fejlesztési periódusban a legnagyobb érdeklődést a gazdasági vállalkozók mutatták az európai források iránt. Lassan legyőztük az indulás nehézségeit, talán mindenkiben bizalmat is fogunk ébreszteni a következő időszakban. A jelenlegi hároméves tervezési periódusnak az első éve végén e célra rendelkezésre álló európai forrásoknak gyakorlatilag 60 százalékát már lekötöttük, ami közelíti a kétmilliárd eurót. Ebből konkrét végrehajtási szerződéssel is majd egymilliárd eurónyi szerződést kötöttünk meg.
Forrás: Magyar Rádió Online
|