| Hírek : Nem tolonganak a vevők Hollóházán |
Nem tolonganak a vevők Hollóházán
2005.06.01. 07:26
Egy ajánlat érkezett a tegnapi beadási határidőig a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Rt. 75 százalékára - tudtuk meg az eladó ÁPV Rt.-nél.
Meg nem erősített információnk szerint a privatizációs szervezet az ország egyik legrégebbi gyáráért már 200 millió forint körüli vételárral is elégedett lenne. Elképzelhető ugyanakkor, hogy csak az előző, tavaly év végén eredménytelennek nyilvánított eljáráshoz hasonló pályázat érkezett be: úgy tudjuk, a privatizátorok akkor 100 millió körüli ajánlatra mondtak nemet, és azóta a cég életében különösebb pozitív fordulat nem állt be.
Az 1777-ben alapított manufaktúra a tartós kisebbségi állami tulajdonban lévő Herendi, illetve a szintén el- avagy átadandó Zsolnay mellett a harmadik legnevesebb magyar porcelánmárka. Négyszáz munkahelyével az észak-magyarországi térség egyik legnagyobb munkaadója, de milliárdos árbevétel és 800 millió körüli saját tőke mellett tevékenysége évek óta veszteséges.
A mostani kiírás értékelése során 70 százalékban a megajánlott vételárat, 30 százalékban pedig a pénzügyi helyzet rendezésére és a foglalkoztatottságra tett vállalásokat veszik figyelembe. Különbség az előző pályázathoz képest, hogy a felkínált csomagnak most nem része az akkor még ÁPV-, most már magántulajdonban lévő Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-nél lévő 23 százalék. Ha most sem sikerülne az értékesítés - és erre van esély -, elképzelhető, hogy ezt a gyárat is felveszik a tartós állami tulajdonban tartandó vagyonelemek közé.
Tegnap a hvg.hu megnevezett néhány társaságot, amelyek állítólag az Antenna Hungária Rt. 75 százalékára jelentkezők ÁPV Rt. által összeállított "rövid listáján" szerepelnének. E szerint a cégre legnagyobb eséllyel a svájci Swisscom, az osztrák ORF, a cseh Ceské Radiokomunikace (CRA), a francia TeleDiffusion de France (TdF), a spanyol Retevisión és az iparági befektetésekkel foglalkozó ausztrál Macquarie aspirálhat.
Ha ez megfelel a valóságnak, akkor főképp a pénzügyi befektetők hullottak ki a rostán. Más információnk szerint több lista is kering, amelyeken leggyakrabban a Swisscom, a CRA és a TdF neve szerepel, de pénzügyi befektetők is lehetnek befutók. Az ÁPV nem nevezi meg a jelölteket.
Forrás: nol.hu http://www.nol.hu/cikk/364210/
|