Svédország elbúcsúzott az atomenergiától
2005.06.02. 05:32
Leállították az utolsó svéd atomerőmű-blokkot is. A nukleáris energiát még egy 1980-as népszavazáson vetették el a svédek, de azóta megváltozott véleményük.
Az emberek most már inkább a globális felmelegedéstől és az energiahiánytól tartanak, így a barsebacki egyes blokk leállításának már csak a dánok örülnek, mivel fővárosuk a svéd erőmű közelében található.
Leállították Svédország egyetlen atomreaktorát. A barsebacki atomerőmű kettes blokkját két évvel a tervezett időpont után, és 25 évvel azt követően kapcsolták ki, hogy a svédek népszavazáson úgy döntöttek: felhagynak az atomenergia alkalmazásával. Csakhogy időközben megváltozott az emberek hozzáállása, és az atomerőmű leállításának már csak a dánok örülnek, akiknek fővárosa, Koppenhága közvetlenül Barsebackkal szemben, a Balti-tenger túlpartján fekszik.
Svédországban 1980-ban döntöttek úgy, hogy felhagynak az atomenergia hasznosításával. Ekkor érték el csúcsukat az atomellenes tiltakozások. Csakhogy időközben a globális felmelegedésről szóló hírek és az ettől való félelem miatt sokan újragondolták nukleáris energiával kapcsolatos véleményüket.
Egy közelmúltban készült felmérés szerint például most már a svédek 80 százaléka véli úgy, hogy továbbra is alkalmazni kellene az atomenergiát. Finnország pedig már ötödik atomerőművét építi, amely 2009-re készülhet el. A svédek többsége most már attól tart, hogy kénytelenek lesznek még több energiát importálni, ami nemcsak drágább lesz, de jelentős széndioxid-kibocsátású szén- és gázerőművek kellenek majd előállításához.
A blokk leállítása pedig csak növeli a már most is fennálló energiahiányt az északi piacon. Hiába tervez az erőművet működtető Vattenfall nevű társaság hatalmas szélfarmot az ország északi részén, a 8 milliárd svéd koronás befektetésből 2010-re elkészülő létesítmény várhatóan csak évi két terawattórányi energiát termel majd - az egyetlen barsebacki blokk kétszer ennyit termelt -, miközben Svédország jelenleg évente 148 tarawattórát használ el.
A kormányzat azonban csak széttárja a kezét: az 1980-as népszavazáson arról döntöttek az emberek, hogy nem lesz atomenergia-felhasználás, hanem más megújuló források után néznek. A leállított blokkok által termelt energia megújuló forrásokból való pótlásához szükséges intézkedéseket már megtették.
A Barsebacki erőművet eredetileg négyblokkosra tervezték, ám a tiltakozások miatt a harmadik és a negyedik soha nem épült meg. Az első blokkot 1999-ben állították le.
Forrás: origo.hu http://www.origo.hu/nagyvilag/20050601svedorszag.html
|