Vérvizsgálat mobiltelefonnal
2005.06.06. 09:19
Egy új fejlesztésnek köszönhetően tovább bővülhet a mobiltelefonok egészségügyi szolgáltatásainak köre.
Az elmúlt időkben napvilágot láttak már olyan mobil készülékek, melyek segítségével például kalóriát lehet számolni, egy most bejelentett új mikrochip révén pedig immár akár vérvizsgálatot is végezhetünk egy egyszerű telefonnal.
A svéd kutatók által kifejlesztett Uppsala BIO-X tulajdonképpen nem más, mint egy hordozható mini laboratórium: a készülékkel lényegében bárhol és bármikor el lehet végezni egy gyors, és nem utolsó sorban rendkívül pontos vérvizsgálatot.
A szerkezet nem kerül beépítésre a mobiltelefonokba, hanem csak kívülről kell csatlakoztatni hozzájuk. A levett vért egy mini csőrendszerben keringteti egy kis mikroszivattyú, és egy digitális fényképezőgép biolumineszcens technológia segítségével kielemzi a vér állapotát.
A fejlesztők elmondták, hogy a vizsgálat alig néhány percig tart, majd pedig az eredményeket pillanatok alatt el lehet küldeni a szakorvosoknak. Szakértők szerint az új technológia jelentősen leegyszerűsítheti és egyben olcsóbbá is teheti a vérvizsgálatot. Svédországban egyébként évente mintegy 5-10 millió vérvizsgálatot folytatnak le, melyek összköltsége megközelíti a 30 millió dollárt.
Forrás: terminal.hu
|