| Hírek : Két új Duna-hidat akar a gazdasági miniszter |
Két új Duna-hidat akar a gazdasági miniszter
2005.06.10. 07:45
Kóka János gazdasági miniszter két új Duna-hidat szeretne Budapestnél - ezek közül az M0-ás körgyűrű északi hídja szerinte 2006-ig megépülhet.
A vasútról szólva a miniszter elmondta: az előváros-forgalomban az üzletemberek számára is valódi alternatívát kell nyújtani.
Az IBC és a Világgazdaság városi közlekedéssel foglalkozó konferenciáján a gazdasági miniszter közölte: Aquincumnál épülhet meg a következő, fővárosi Duna-híd. Kóka János szerint a költségvetés elég részt vállal a hidak és az M0 megépítésével, a város fejlesztését vállakozói forrásokból kell megoldani.
Elsősorban a Várnak, a Duna-partnak és a Belvárosnak kell "sztorit találni", úgy, ahogy a Ráday utca hangulata és koncepciója is sikeres lett. Ott az üzletek bérleti díja folyamatosan emelkedik az átalakítás óta.
A vasútról szólva a miniszter elmondta: az előváros-forgalomban az üzletemberek számára is valódi alternatívát kell nyújtani. A MÁV-nak is ki kell találni a sztoriját, hogy miként működik együtt az önkormányzatokkal – mondta a miniszter. Ki kell találni, hogy ingatlanaival mihez kezd, például hogy a Déli pályaudvar ne pusztuljon, hanem „új csodává" váljon. Ehhez a MÁV vezetése számára minden lehetőség adott, ha kell, akár személyi döntések árán is.
Forrás: Hirtv.hu http://hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=48113
|