Farkas György cége a 2005.január elsejével életbe lépett termékdíjkötelezettség-ügyek koordinálását vállalja át mindazoktól a cégektől, amelyek ilyesmire Magyarországon vagy gyártóként, vagy első forgalomba hozóként kötelezettek.

Munkájuk során egyrészt a mentességi eljárást vállalják át tőlük – ez azt jelenti, hogy az összes adatszolgáltatást a forgalomba hozás után, a visszagyűjtési illetőleg újrahasznosítási mennyiségekkel kapcsolatos adatszolgáltatást –; másrészt ténylegesen megszervezik a szükséges százalékban a visszagyűjtést, a termékek szétbontását és a megfelelő hasznosítóhelyre való továbbítását.

A tavaly decemberi rendelettel pont került az elektronikai hulladékok hasznosítási folyamatának hazai szabályozására. Az elektronikai hulladékokhoz számítunk minden elektromos módon üzemeltethető, vagy ahhoz kapcsolódó berendezés tartozik, benne van a körben. Ezek a visszagyűjtése azért vált sürgetővé, mert olyan mennyiségben kezd képződni és a bennük lévő anyagok nagy veszélyt jelentenek a környezetre, ha hulladékként kikerülnek a természetbe. Erről gondoskodni kellett. EU irányelv van érvényben, aminek a lényege, hogy biztosítani kell az ehhez szükséges forrásokat, vagy meg kell oldani a hulladékoknak a kezelését.

A termékdíj lehet arra lesz alkalmas forrás, hogy valamilyen módon végre történjék ezekkel a hulladékokkal valami – másrészt ha valaki gondoskodik, és megfelelően visszagyűjti a hulladékmennyiséget, amely képződik, szétszedheti használható részekre, vagy hasznosítja. Gondolhatunk egy mobiltelefon-töltőre; azért, mert valaki megunja és kidobja, lehet, hogy más töltőként is használható. A másik fontos berendezéshulladék viszont régi számítógép. A paneleket ki lehet szedni, fel lehet használni új készülék készítéséhez.

Több felmérés is ugyanazt a számot hozta ki: körülbelül százezer tonna az elektronikai hulladék, amely ma Magyarországon keletkezik. Zömében a háztartásoknál, arra lehet tippelni, ugyanis a gyártók, kereskedők, szervizhálózatok révén kis mennyiség jelenik meg. Tudjuk, ennek mi lehet az oka: a cégek nagyon sok berendezést másod-harmadkézben használnak még. A lakosságnak kevés olyan leadópontja van, ahol átadhatná a termékeket, nagyon kevés hulladéksziget van, és nincsenek olyan begyűjtési akciók, elektronikai lomtalanítás –illetve van másik része a dolognak, hogy sokan nem dobják ki, mert jó lesz az még valamire.

A lakosság nem megfelelő információ miatt nem tudja, hogy mit kell ezekkel tenni. Nagyon nagy felvilágosítás hiányzik, a jogszabály készen áll, a szervezetek megvannak, akik a folyamatot végig viszik, a partnercégek megvannak, akik feldolgozzák. Egy adat, ami megdöbbentő: az egyik feldolgozó, hogy a végállomás, aki már nyersanyagot készít, vagy azt fel is használja, tavaly ötszáz tonna aranyat nyert ki a különféle elektronikai hulladékokból– nem beszélve az ezüstről a platináról, rézről és egyéb fémekről.