| Hírek : A KDB megtárgyalta a MÁV-tender ügyét |
A KDB megtárgyalta a MÁV-tender ügyét
2005.06.18. 07:16
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) pénteki ülésén megtárgyalta Bombardier jogorvoslati kérelmét, amelyet a MÁV-motorvonattender eredménye ellen adott be, a testület legkésőbb július 14-ig hozza meg döntését.
A Bombardier azt kérte a döntőbizottságtól, hogy állapítson meg jogsértést és semmisítse meg a döntést. A MÁV Rt. június 1-jén a Stadler céget hirdette ki a 30+30 villamos motorvonat beszerzésére, üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás győztesének és a Bombardier ajánlatát érvénytelenítette, mert nem felelt meg a kiírás feltételeinek.
A tárgyaláson a Bombardier jogi képviselője hangsúlyozta, hogy az érvénytelenített árajánlatuk megfelelt a pályázati kiírásnak. Elhangzott, hogy a Bombardier üzletpolitikai megfontolásokból adta meg a kifogásolt alacsony árú ajánlatot, mivel az anyacég támogatásával lehetőségük lesz fedezni a költségeket.
A Bombardier szerint a pályázati kiírásban nem szerepelt, hogy költségarányos árat kell megadni. A MÁV képviselője elmondta, hogy a bekért indoklás alapján kirívóan alacsonynak és irreálisnak tartották a Bombardier ajánlatát.
A Bombardier képviselője szerint a MÁV megsértette a verseny tisztaságát és az esélyegyenlőséget, mert lehetővé tette a versenytársnak a velük folytatott ártárgyalási jegyzőkönyvbe való tekintést. Ezt a MÁV képviselője cáfolta. A Bombardier cég kifogásolta azt is, hogy az ártárgyalás időtartamát egy órában határozta meg a MÁV.
A Stadler cég képviselője elmondta, hogy a velük folytatott ártárgyalás rövidebb volt egy óránál is, emiatt nem érhette versenyhátrány a Bombardiert.
A Bombardier képviselője az eljárásjogi részben kifogásolta azt is, hogy a MÁV nem indokolta tényszerűen az eredményhirdetéskor az ajánlat érvénytelenítését, és érthetetlen volt számukra az is, miért nem adták oda június elsején a részletes indoklást, illetve miért nem faxolták, holott korábban ezt a kommunikációs formát alkalmazták.
A Stadler képviselője a tárgyalás végén úgy ítélte meg: az ügyben nem sérült olyan mértékben a közbeszerzési törvény, amely indokolná a szerződéskötés felfüggesztésére hozott ideiglenes intézkedést. Azt kérte a döntőbizottságtól, hogy vonja vissza azt.
Forrás: nol.hu http://www.nol.hu/cikk/366600/
|