Ez a magatartás akár azt is eldöntheti, hogy egy külföldi cég marad-e egy rosszabb gazdasági helyzetben, vagy a drága közterhek miatt keletebbre vonul. Az elmúlt években az „erőltetett függetlenségű”, illetve a „politikus” leányvállalat többsége sikerrel élte túl a gyárbezárásokat.

Az elmúlt évek során számos esetben szerepelt az újságok címlapján egy-egy olyan hazai gyárbezárás, amikor a 90-es évek gyors gazdasági felfutásakor idejött külföldi cég távozott, és „lehúzta a rolót”.
Az ehhez hasonló helyzetekkel összefüggésben gyakran vetették a hazai szakemberek a média, az éppen hatalmon lévő kormányok, vagy a helyi közigazgatás szemére, hogy nem tett meg mindent az ilyen esetek elkerülése érdekében. Kevesellték az adókedvezményt a külföldieknek, mivel a közterhek megdrágították a hazai munka árát.

Kevés szó esett viszont arról, hogy mit is tehetnek az üzleti szférában dolgozók, vagy az éppen érintett vállalatnál dolgozó vezetők. Ez a kérdésfelvetés nem csak magyar probléma. Az egyik legdrágább élőmunkaköltséggel büszkélkedő Németországban ma már ez a kérdés napi vitatémává vált a sajtó hasábjain, amelynek következménye a dolgozók és a menedzsment közös megegyezése a bérek és a személyzeti kiadások visszafogásáról.

A világ egyik legismertebb közgazdásza, Samuelson is azt hangsúlyozza, hogy a Távol-Keletre való gyáráttelepítés nem biztos, hogy a jelen kapitalizmus legeredményesebb gyakorlata. A továbbiakban nem szeretnék az érdekképviseletek és üzemi tanácsok dolgozói képviselőinek idegeit borzoló megoldásokkal előhozakodni, sokkal inkább a kevésbé nyilvánvaló, kifinomultabb megoldásokra szeretném ráirányítani a figyelmet.

A helyiek igen erős asszimilációs törekvése egy-egy felvásárlás vagy zöldmezős beruházás során, tisztelet a kivételnek, nem vezet eredményre. Nem biztos, hogy azok a munkatársak a legsikeresebbek, akik szolgai módon átvesznek, a külföldiek által javasolt minden megoldást. Sok vállalatnál megfigyelhető volt a külföldi tulajdonos által egyáltalán nem megkövetelt, túlzottan „szolgai” magatartás, vagy az addig kialakult helyi gyakorlat teljes tagadása, lenézése. Napjainkra már kijelenthető, hogy a karakteres és véleménye mellett jól, hatékonyan kommunikáló vezetők és munkatársak sokkal eredményesebb karrierutat jártak be, mint az állandóan asszimilatív magatartást mutatók.

A külföldi tulajdonban lévő hazai leányvállalat magyarországi kivonulása ellen a hazai mikroszféra is tehet. A nemzetközi vállalati gyakorlatban már régóta jól ismert, hogy a helyi leányvállalatok dolgozói sokféle magatartást tanúsíthatnak az anyavállalattal szemben. Célszerű vizsgálni, hogy a helyi leányvállalatok különböző beosztású dolgozói az anyavállalatok által számukra biztosított mandátum lehetőségeit megfelelő módon használták-e ki. Ezt a felvetett problémát más szavakkal úgy lehet megfogalmazni, hogy menynyire tudták elhitetni az anyavállalattal a magyar leányvállalat nélkülözhetetlenségét. Természetesen a jelzett kérdéskörre adott válaszban eltérő súlyt képviselnek az ilyen vállalatok egyszerű dolgozói és vezetői.

Ha azt nézzük, hogy milyen sajátos, helyi leányvállalati magatartásokkal találkozhatunk, akkor kutatásaim alapján lehetnek passzívak, gerillataktikát folytatók vagy épp politikus leányvállalatok, vagy épp olyanok, akiket az erőltetett függetlenség jellemez.

Számos olyan esettel találkozhatunk, amikor az erőltetett függetlenségű vagy a politikus leányvállalatok sikerrel élték túl az elmúlt 1-2 évben az anyavállalatuk által tervbe vett gyárbezárást.