| Hírek : 2015-re készülhet el az M44-es |
2015-re készülhet el az M44-es
2005.06.22. 09:11
A Nemzeti Autópálya Rt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Kecskemétet Békéscsabával összekötő M44-es autóút, Kondoros és Tiszakürt közötti szakasza engedélyezési terveinek elkészítésére – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A nyertes tervezőnek legkésőbb 2006. augusztus 31-ig el kell végeznie a 65 kilométeres szakaszra szóló feladatot. A munkálatok megkezdésére az idén a költségvetésben 500 millió forintot különítettek el.
A kormány tervei szerint 2015-ig épül meg az M44-es gyorsforgalmi út egésze. A 65 kilométer hosszú szakaszon egyelőre kétszer egy sáv kivitelezéséről szólnak az elképzelések, de úgy, hogy az alkalmas legyen kétszer két sávos szélesítésre is.
A szakemberek szerint az engedélyezési tervek készítésével párhuzamosan már az idén el kellene kezdeni a lőszermentesítési és régészeti munkálatokat. A megyei múzeum szakembereinek jelzése szerint Szarvas térségében avar és szarmata lelőhelyekre lehet számítani, a régészeti feltárás két évig is tarthat.
Forrás: fn.hu http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=100552
|