Valószínűleg fővárosi és környékbeli kórházak járhatnak jól azzal, hogy az Elmű Rt.-nél az elmúlt években jól gazdálkodtak, és határozott hatékonyságnöveléssel kihozták mindazt, amit csak lehet az országban talán legkedvezőbb fogyasztói struktúrájukból. A társaságnak, elsőként az 1995-ös energiaipari privatizáció óta, 300 millió forintot vissza kell juttatnia fogyasztóinak a tavalyi nyereségéből, amit az áramszolgáltató – az egyes ügyfeleknek való bonyolult jóváírás helyett – jól kommunikálható módon a gyógyító intézményeknek szán.

Mindazonáltal szakértők szerint korántsem volna helyes, ha a fővárosi elektromos művek tavalyi nyereségéből bárki is azt a következtetést vonná le, hogy a magyarországi villamosenergia-árak extraprofitot biztosítanak az áramszolgáltatóknak. „Súlyos aránytalanságok vannak az áramszolgáltató társaságok jövedelemtermelő képességében az országon belül" – állapítja meg Bakács István, az E.ON Hungária Rt. igazgatósági tagja. Ezt azonban az ágazat privatizációjáig mindig kiegyenlítették.
Szakmai körökben máig emlegetik azt az úgynevezett járadékrendszert, amit még a Magyar Villamos Művek Tröszt idejében hoztak létre.

Ennek az volt a lényege, hogy a kimagasló nyereséget produkáló cégektől az eredmény egy részét elvonták, és átadták a forráshiányos szolgáltatóknak. Ez megmaradt és működött az után is, hogy 1991-ben, a privatizációra történő felkészülés jegyében a trösztöt feldarabolták, és megalakultak a regionális áramszolgáltatók. A privatizációkor azonban megszüntették ezt a rendszert, ezzel a befektetők is tisztában voltak. Az egyes cégek nyereségkilátásai közti különbségek pedig visszaköszöntek a privatizációs szerződésekben is: a jobbakért értelemszerűen többet fizettek a befektetők.

A járadékrendszer megszűnésével majdnem egy időben az árszabályozásban megjelent az európai gyakorlatban máig példa nélküli profitmegosztás intézménye, ami 12 százalékos tőkearányos nyereség felett lép működésbe. Ez a nyereségkorlát azonban emelkedhet, amennyiben az érintett szolgáltató minőségi mutatói három egymást követő évben javulást mutatnak. Az elektromos művek esetében is érvényesült ez az elv.

A büntetés

A profit-visszatérítés rendszere az áram- és a gázszolgáltatók körében működik, s egészen mostanáig a Tigáz Rt. volt az egyetlen energiaszolgáltató, amely beleütközött a nyereségkorlátba, ráadásul két egymást követő évben, 2000-ben és 2001-ben – árulták el a Magyar Energia Hivatalban (MEH).
Békés György, a hivatal főosztályvezető-helyettese többször is hangsúlyozza, nem valamiféle büntetésről van szó. Szakmai körökben úgy vélik, ez nem is volna jogos, hiszen jelentősen javítania kell a hatékonyságát annak a szolgáltatónak, amelyik akár csak megközelíteni szeretné a profitmegosztási küszöböt.

A nyereség-visszatérítés módszerére vonatkozóan nincs előírás. Az összeg az árrendeletben meghatározott képlet alapján, egzakt módon meghatározható, arra pedig a szolgáltatónak kell javaslatot tenni, hogy milyen formában kívánja a fogyasztóknak visszajuttatni a kérdéses összeget. A gázszolgáltató Tigáz Rt. annak idején a fekvőbeteg ellátást támogatta működési területén, összesen mintegy 130 millió forinttal. Most az Elmű Rt.-től várják a javaslatot. Az ő 300 millió forintjuk is minden bizonnyal hasonló célt szolgál majd.

Elképzelhető, hogy valamennyi, az elektromos művek területén működő fekvőbeteg-ellátó intézmény díjkedvezményben részesül, de a cég szíve szerint a három legnagyobb budapesti gyermekkórháznak – a Bethesdának, a Madarász utcainak és a Heim Pálnak – juttatná a 100-100 milliós támogatást.
Ez ügyben még nem született döntés a társaságnál és megállapodás a MEH-el. Elvben annak is megvan a lehetősége, hogy a szolgáltató minden egyes fogyasztónak visszatérítést adjon, ez azonban aránytalanul bonyolult és nehézkes megoldás volna.

A profitmegosztás nem egyenlíti ki az áramszolgáltatók fogyasztói strukturális adottságaiból eredő különbségeket. Erre talán a regionális hálózati tarifa bevezetése volna a megoldás, amit az utóbbi időben leginkább az E.ON Hungária Rt. szorgalmaz. Nem véletlenül, hiszen három szolgáltatójuk közül kettő, a Titász és a Démász meglehetősen rossz fogyasztói struktúrával rendelkezik.

Egyedül az Édász van jobb helyzetben, de áramszolgáltatói érdekeltségeik esetében így is évente összességében 4–5 milliárd forinttal kevesebbet „keresnek" az árszabályozási rendeletben garantált nyereségszinthez képest. Ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a februárban meghirdetett közüzemi árakkal kapcsolatban az energiahivatalhoz; döntés augusztusban várható. Ezzel együtt áramszolgáltatóik az utóbbi években összesen mintegy 40 milliárd forint értékű, elsősorban hálózati beruházást hajtottak végre. „Abból indultunk ki, hogy a rendszer igényli ezeket az infrastrukturális fejlesztéseket, az árszabályozás pedig garantálja a megtérülését ezeknek a befektetéseknek, de ez nem jött be" – jegyzi meg Bakács István.

Az áram ára

A villamos energia ára alapvetően két részből, az energia-, illetve a hálózati díjból áll. A hatósági áras közüzemben mindkettő országosan egyforma, miközben a ritkán lakott területek, például tanyák, vagy hegyvidéki kis falvak ellátása lényegesen drágább, mint a sűrűn lakott városi fogyasztók kiszolgálása.
A szolgáltatóknak azonban kilowattóránként mindenütt azonos tarifával kell számolniuk, jóllehet előbbi helyeken hálózati költségeik – már csak a fizikai törvényszerűségek okán is – lényegesen magasabbak?

A hatósági árak előkészítésekor az energiahivatalban számolnak a profitmegosztási küszöbbel.
A négyéves árszabályozási időszakok kezdetén szinte kizárt, hogy bármely cég elérje, vagy túllépje ezt a korlátot. Az Elmű is a tavaly zárult, 2001–2004-es etap végére haladta meg azt. Idén új ciklus kezdődött, amely elméletileg 2008-ig tart. Időközben azonban 2007. július 1-én valamennyi, tehát a lakossági fogyasztók számára is liberalizálni kell a piacot, ami várhatóan modellváltást hoz, vagyis még a ciklus vége előtt módosulhat az ármegállapítás és szabályozás rendszere.

Forrás: fn.hu
http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=102892